Duray Miklós igaza
Generációm
számára, amely a husáki időkben
lépett be az aktív életbe,
járt egyetemre,Duray Miklós volt a
kisebbségi jogaink
védelmezője, a Charta 77
aláírója, az emberi és
polgári jogok élharcosa, a
bátorság és
kiállás megtestesítője.
Mérce és
értékőrző, értékteremtő.
Igazodási
pont. Hosszú éveken keresztül a magyarok
közül egyedüliként
névvel vállalta a
felelősséget jogvédő
tevékenységéért
és a
„normalizáció”
sötét éveiben az ezzel
járó üldöztetést,470
nap börtönnel együtt. Szervezkedett
és mozgósított. Magyar
iskolát mentett és ezzeliskolát
teremtett.
A hatvanas években, majd a
Prágai Tavasz
idején végzett
munkájáról, az
ifjúsági klubokban, a Csemadokban folytatott
küzdelmeiről és magyar
ifjúsági szervezet
létrehozásáról csak
hallomásból
értesültünk.Személyesen a
hetvenes-nyolcvanas évek
fordulójántalálkoztunk,
amikor pozsonyi egyetemistákként
baráti társaságba hívtuk
meg előadni Miklóst,
a csalogányvölgyi kollégiumba.
Ösztönző és gondolatébresztő
volt hallgatni
előadásait, következetes
érvelését, elemzéseit
helyzetünkről, a teendőkről.Hiteles
és karizmatikus volt, az akkor már minden
közéleti szerepléstől elzárt,
a
Csemadokból kizárt,
személyében az éppen
létrejött Csehszlovákiai Magyar
Kisebbség Jogvédő
Bizottságának szóvivője és
szervezője szólt hozzánk.
Korábban is találkozhattunk
volna
szülővárosunkban, Losoncon:15 év
különbséggel ugyanabba amagyar
alapiskolába,
majd füleki gimnáziumba járt,
ahová jómagam.A Prágai Tavasz
reformtörekvéseinek
elfojtása utáni rendszer
sajátossága volt, hogy nemcsak teljesen
elhallgattatta
a bírálatot megfogalmazókat, de
elhallgatta, azoknak a létezését is,
akik
számára veszélyt jelenthettek.
Miklós kiemelt helyen szerepelt ezen a listán.
Így az 1968 után közéletbe
lépő helyiek, a losonciak, a
nógrádiak, a
beavatottakon kívül, nem
értesülhettek azokról a nyári
ifjúsági táborokról,
klub és szervezeti kezdeményezésekről,
amelyek éppen az ő aktív
részvételével saját
településeiken, Pincen, Losoncon
megvalósultak.A pozsonyi József Attila
Ifjúsági
Klubban betöltött elnöki
munkájáról, illetve az
országos demokratikus magyar ifjúsági
szervezet létezéséről, amely
kezdeményezői, vezetői között volt, az
új
generáció nyilvánosan nem
értesülhetett. Fura
módon,tehát losonciakként
Pozsonyban találkoztunk először
személyesen, itt kezdődött
együttműködésünk.
Duray Miklós Losonchoz,
Fülekhez, Nógrádhoz,
a Palócföldhöz, szűkebb
pátriájához
haláláig hű volt.Erős családi
kötődése,
felesége, Zsuzsa minden bajban támaszt jelentett
számára.
Duray Miklós a
csehszlovákiai magyaroknak
1989-ben megkérdőjelezhetetlen erkölcsi
tekintély, természetes autoritás volt.
Az 1977-78-tól kifejtett jogvédő
tevékenysége, a szlovákiai magyar
iskolák
védelme érdekében indított
sikeres aláírásgyűjtő
akciója után
közösségünk
informális vezetőjeként tekintettünk
rá. Bebörtönzése elleni
tiltakozások
megmozgatták nem csak a hazai, de a magyarországi
és nemzetközi
közvéleményt
is. A Charta 77 Duray Miklós által
történt aláírása
után megkezdett
megbeszélések a Jogvédő
Bizottság és a Charta között
eredménytelenségük
ellenére ígéretesek volt a
demokratikus erők jövőbeli
együttműködése
szempontjából. Az Egyesült
Államokbeli 1988-89-es tanulmányútja a
nemzetközi
kapcsolatépítéshez nyitott kapukat,
bár távolléte és
visszautazásának hatalom
általi akadályoztatása a 1989-ben
felgyorsult események idején a hazai magyar
szerveződések alakulására
mindenképpen hatást gyakorolt.
A Kutyaszorító
I. és II., a Kettős
elnyomásban,
a csehszlovák
nonkonformisták írásait
tartalmazó kötet, a new yorki Magyar Emberi Jogok
Alapítvány által kiadott
ún.
Kék Könyv, vagy a Párizsban megjelent
szlovákiai magyarok helyzetéről
szóló
jelentés a nyolcvanas években felhívta
a magyar és a nemzetközi figyelmet a
szlovákiai magyarok helyzetére, az
ellenük elkövetett jogsérelmekre
és képes
volt nemzetközi támogatást
elérni.
A Duray Miklós
bebörtönzése ellen tiltakozó
magyarországi Duray-Bizottság
létrehozása pedig a magyarországi
ellenzék és
közvélemény
mozgósítását és
támogatását segítette elő.
A kádári hivatalos
magyarországi politika a sajtóban
hadjáratot indított ellene, itt is, ott is a
hivatalos politika feketelistájára
került.
Alapvető változást az
1989-es demokratikus
változásoktól
reméltünk, amikor úgy tűnt, hogy
szülőföldünkön otthon
lehetünk,
állampolgári, kisebbségi jogaink
és lehetőségeink kiteljesednek.A
forrongó 1989
novemberi, kora decemberi események nem
találták itthon Duray Miklóst, az első
új magyar szerveződések
létrehozása, a Csemadok
átalakulása nélküle
kezdődött
meg, az Egyesült Államokból
történő hazaérkezése
és a tájékozódás
időt vett
igénybe. A demokratikus változásokra
már reflektáló átmeneti
szövetségi kormány
létrehozásakor a kisebbségi
ügyekkel foglalkozó tárca
nélküli miniszteri
posztra javasolták, eredménytelenül.
Ottani tapasztalatai alapján világossá
vált számára, hogy csupán a
szlovákiai magyarok csupán saját
politikai pártjuk
révén, választásokon
megmérettetve, vehetnek saját érdekeik
képviseletében
részt az új demokratikus politikai
életben. Ez a folyamat 1990 első
félévében
zajlott le, a Csemadok átalakulásával,
a csehországi lengyelek, valamint
további nemzeti kisebbségek
megszólításával
és végül a
szövetségi szinten létrehozott
Együttélés Politikai Mozgalommal.
Lázas, mámoros, feszült és
rendkívül nehéz
időszak volt, közvetlen munkatársaként
tanúja voltam a mindennapi küzdelmeinek,
a közösségünk magára
találása felemelő pillanatainak, az
ötvenöt év utáni első
magyar parlamenti képviselet
megszerzésének, az emiatt érzett
örömnek. Egyúttal
elszenvedője volt az ármánynak, a más
formában tovább élő kommunista
titkosszolgák árulásainak, a
szétvert, megtépázott
közösségünk belső
gondjainak. A múlt
örökségének
sötét oldalait, a jelen
kihívásait és a jövő
vízióját kellett egyszerre kezelnie.
Az alkotmány
módosítása, a
kárpótlási,
átvilágítási
törvények, a kollektív
bűnösség következményeinek
felszámolása, a
Bős-Nagymarosi vízlépcső
Csallóköz környezetére
és demográfiai
összetételére
gyakorolt hatása elleni fellépés a
múlt csontvázaira
világított rá. Duray
Miklós a közösségünk
sorsát távlatokban szemlélte, az
idősík nem korlátozódott
választási ciklusokra. Ezt
tükrözte Csehszlovákia
megszűnése kapcsán 1992.
december 17-én a Szövetségi
Gyűlésben elmondott beszéde is: „Most is hasonló helyzetben
vagyunk, mint hetvennégy évvel ezelőtt. Akkor
sem a népakarat szerint alakult meg ez az ország,
most sem a nép döntése által
szűnik meg. Elődeink akkor nem értettek egyet azzal, ami
történt, mi sem értünk
egyet ezzel a törvénytelenséggel.
Legitimnek csak azt tartjuk, ami a nép
akaratából
történik.“ Ez nem jelentette a szlovák nemzet
önrendelkezési jogának
megkérdőjelezését, hanem a
döntés meghozatalának
kétséges
jogi formájára, az egyértelmű
demokratikus felhatalmazás hiányára
hívta fel a
figyelmet.
Az új szlovák
alkotmány, az
államnyelvtörvény
számunkra hátrányos
elfogadása, a félelem
légkörének hatalom
részéről történő
szítása az ország új
államjogi rendezésének
kisebbségek számára
bizonytalankimenetele, a tervezett új a magyarság
számára hátrányos
közigazgatási felosztása az akkori
időszak nagy kihívását jelentette.
A jövő
víziójára vonatkozóan Duray
Miklóskreatív, újszerű,
koncepcionálisan végiggondolt javaslatokat tett
le az
asztalra, melyeketkésőbb „Önrendelkezési
kísérleteink” címmel
kötetbe
gyűjtött össze az
önkormányzatiság
kérdéseitől a társnemzeti
koncepcióig,
melyek megoldást jelenthettek volna a szlovákiai
magyarság és a szlovák
többség
demokratikus együttélésére.
Az elméleti javaslatokhoz a politikai erő is
társult, 1994. január 8-án a
komáromi nagygyűlésen megfogalmazott
állásfoglalás
a magyar nemzetiségű parlamenti,
önkormányzati képviselők és
polgármesterek
többségének
támogatásával fogadták el,
amely elvetette a közigazgatási
felosztásra vonatkozó
kormányjavaslatot, mely változatlan
formában történő
elfogadása után máig
hatályos.
A többségi reakció
– a kormány és érdekes
módos az ellenzék részéről
is - hasonló volt, bár az
eszközök és módszerek
nyilvánvalóan eltérőek voltak: Durayt
elszigetelni, a közösségen belüli
alternatíva
„felépítésével”,
hogy a komáromihoz hasonló megmozdulás
és
erődemonstráció még egyszer ne
fordulhasson elő. A nemzetközi viszonyok
változása is kedvezett ennek, a
magyarországi kormányváltás
és ennek
következtében személyével, az
általa képviselt
elképzelésekkel kapcsolatban
megváltozott politikai
hozzáállás is ezt segítette
elő.
Duray Miklós a demokratikus
változások
kezdetétől az egységes magyar párt
létrehozását, az egységes
magyar parlamenti
képviselet biztosítását
támogatta, ezt próbálta
elősegíteni, még azzal is, hogy
ha személye bizonyult ebben akadálynak, akkor
hátralépett, mivel a
közösség
ügyét fontosabbnak érezte, meg volt
győződve arról, hogy„Egyetlen
pártnak
kell képviselnie
közösségünk
érdekeit”. E vonatkozásban
követte nagy
példaképe, Esterházy János
útját, nem hagyta el saját
közösségét, kiállt
igazáért, akkor is, ha az személyes
sorsára hátrányosan hatott.
Saját szavaival
élve:“Esterházy politikusi
és emberi pályafutása a hit
kristályrácsa szerint teljesedett ki; ennek a
drágakő csillogásától
meghátrált
benne az örökké kételkedő
ember. A háború
viharánakelvonultával ezért nem
menekült el – hiszen én nem tettem
semmit, amiért félnem kellene.”
Ez akkor is így volt, ha a
közösség jelentő része sokszor
megfelelő saját erő, sajtó és
önreflexió hiányában nem volt
tisztában azzal,
hogy ki képviseli valódi érdekeit, ki
csupán a közösségre hivatkozva
saját,
illetve szűk csoport anyagi, politikai érdekeit tartja szem
előtt. Világosan
látta és hangsúlyozta: „Tudatosítani kell azt,
hogy a felvidéki magyarok másképp
megosztottak, mint a magyarországiak. Van egy
természetes nézetkülönbség,
és van egy kimondatlan, de megvalósuló
szlovák
politikai érdek, hogyan lehet a magyar politikai
és társadalmi
érdekérvényesítést
semlegesíteni. Van a klasszikus módszer: meg kell
venni azokat, akik
megvehetők, és falhoz kell szorítani azokat, akik
falhoz szoríthatók. Az elmúlt
20-22 évben a felvidéki magyar
politikát ez osztotta meg leginkább.”
A Magyar Koalíció
Pártjának 1998-as
létrehozása az egységes
pártra vonatkozó
elképzeléseinek eleget tett, de már
nem került való
döntéshozói
pozícióba, a
kormánybalépés
feltételeinek
fonákságát
érzékelte (a
közösségünk
múltjának, jelenének és/
jövőjének szempontjából
fontos kérdéseket nem lehetett felvetni),
bár az önálló magyar egyetem,
a
nyelvhasználat és az iskolák
kérdésében voltak
eredmények.
1990-től 1992-ig a prágai
Szövetségi
Gyűlésben, majd 1994-től2010-ig a pozsonyi
Szlovák Nemzeti Tanácsban volta
parlamenti képviselő az
Együttélés, majd a Magyar
Közösség Pártja
színeiben.
A magyar-magyar kapcsolattartás, a
nemzeti
összetartozás egyik fő gondolkodója,
stratégája volt a határon
túli magyarok
körében, a
Kárpát-medencében és a
nyugati diaszpórában is nagy
ismertségnek és
elismertségnek örvendett. A HazÁtól
a NemZetig, a Változások
küszöbén
köteteiben jelentette meg a témát
feldolgozó írásainak egy
részét. A
Magyar Állandó Értekezlet, a
Kárpát-medencei Magyar Képviselők
Fórumának, a
kedvezménytörvénynek az egyik
szellemi atyja volt, ehhez kapcsolódóan a
2001-ben létrejött Szövetség
a Közös Célokért
alelnöke, majd 2011-2020-ig
elnöke.
Értékelő, elemző
gondolkodóként a társadalmi
látlelet, a felállított
diagnózis szerint folyamatosan kereste a politikai,
társadalmi cselekvés
közösség
szempontjából leginkább megfelelő
formáit legyen
az társadalmi, ifjúsági szervezet,
nyári ifjúsági tábor,
jogvédő bizottság,
politikai mozgalom párt vagy polgári
társulás.
Emlékezett azokra az időkre, mikor
egyes
korábbi ismerősei inkább átmentek az
utca túloldalára,
elfordították a fejüket,
hogy ne kompromittálják magukat, majd 1990
után többen lelkesedéssel
köpenyt
fordítottak. Fájdalmas volt
számára, amikor a kilencvenes évek
közepén egy
ideig a magyarországi
kormányváltás után
politikai karanténba került.
A közösség előtt
álló legsürgetőbb feladatok
között
többször említettea nemzeti
közösségünk térben
és időben lehető legszélesebb
cselekvőképességének
fenntartását és
újraélesztését, az
egységes magyar
parlamenti politikai képviselet
visszaszerzését,
megőrzését, gazdasági és
kulturális megmaradásunk kereteinek
erősítését.
Eredeti, kreatív,
stratégiában, választási
ciklusokon át
közösségben, nemzetben,
régióban és szélesebb
összefüggésekben gondolkodni
képes karizmatikus vezetőt vesztettünk el.
Ő is emberből volt, olykor tévedett.
Mivel messzebbre
ment sokunknál, többet láthatott, mivel
többet vállalt, többet szenvedett,
akkor, amikor nem adtak díjat, csak
büntetést a
helytállásáért, „A
helytállásért mindig meg kell bűnhődni!” –
mondta.
Kritikusai, rosszakarói sokszor
karcosnak,
kompromisszumot nem ismerő, radikális
megoldásokat javasló, messzianisztikus
politikusnak tartották, aki nem
csapatjátékos, nem tud
„engedni”, csak magára
figyel. Akik közelről ismerték,
szerették, tudják, hogy következetes
igazságkeresése, és a valós
problémák kimondása, a
közösség érdekeinek a
határozott
képviselete jellemezte. A jogaink, az
önazonosságunk feladására
irányuló
„kompromisszumos” javaslatokra nem volt vevő,
világos, demokratikus és jogszerű
keretekben gondolkodott.
Élete,
munkássága késztessen
bennünket önvizsgálatra, mit
tettünk a közösségért
végzett
áldozatos munkájának
elismeréséért, az általa
képviselt értékek
megőrzéséért. Tegyük
fel az általa sokszor, sokféleképen
megfogalmazott kérdéseket: Hova jutottunk a
demokratikus viszonyok csaknem 33 éve és az
önálló Szlovákia 30
éve után? Mi a
közösségünk
állapotának diagnózisa a
járvány, gazdasági
válság és háború
árnyékában? Hogy vesztettünk
el több mint 100 ezer magyart az elmúlt 3
évtizedben és miért csökkent
számarányunk több mint 2%-kal?
Miért nincs parlamenti
képviseletünk, miért nehéz az
általunk lakott régió
gazdasági helyzete, mi van
iskoláinkkal, nyelvhasználatunkkal, jogainkkal?
Mi a diagnózis, mi a
teendőnk?
Ha
újraolvassuk írásait,
beszédeit, elemzéseit, javaslatait közel
kerülhetünk
ahhoz, hogy megértsük Duray Miklós
igazát. Ne csak sokszor váteszi gondolatait,
hanem építő cselekvésre,
együttműködésre ösztönző
szavait halljuk meg -
közösségünk
érdekében.
Minden
közösség annyit ér, amennyire
nagyjait védeni, tisztelni, az általuk
megjelenített értékeket őrizni
képes. Legyünk méltók Duray
Miklós szellemi
örökségéhez!
Nyugodjék
békében!
2023.
január 2.
Gyurcsík
Iván